
Az Európai Bizottság május 6-án tette közzé azt az ütemtervet, amely 2027-ig teljesen megszüntetné az orosz gázimportot, valamint további lépéseket tartalmaz a kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának tilalmára is. A Bizottság várhatóan még ebben a hónapban, az uniós energiaügyi miniszterek június 16-i ülését követően bejelenti a leválás részleteit.
Denisa Sakova szlovák gazdasági miniszter június 6-án, az uniós tisztviselőkkel folytatott találkozója után, ahol Ditte Juul Jorgensen, az Európai Bizottság energiaügyi főigazgatóságának elnöke is részt vett, azt mondta:
meg kell erősíteni a tagállamok közötti szolidaritást, mind az energiaárak, mind az ellátásbiztonság tekintetében
- írta meg az EnergyNews. A híroldal megemlíti, hogy a miniszter Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt is közölte, hogy felkérték a Bizottságot
a tranzitdíjak szabályozásának mérlegelésére.
A miniszter szerint Szlovákia számos technikai kérdésére nem kapott választ a Bizottságtól a javasolt energiatilalommal kapcsolatban, beleértve
az európai gáztranzit-kapacitás növelésének - vagy újraosztásának - lehetőségeit is.
Szlovákia - Magyarországgal együtt - már jelezte, hogy ellenzi az Európai Bizottság terveit az orosz energiaimport betiltására, beleértve a 2027-től érvényes teljes gáztilalmat is. Ráadásul az előző héten a szlovák parlament határozatban megtiltotta a kormánynak, hogy bármilyen büntetőintézkedést, korlátozást támogasson nemzetközi szervezetben Oroszországgal szemben. A parlamenti határozatot a hárompárti kormánykoalíció képviselőinek 51 igen szavazatával fogadta el a törvényhozás a voksoláson részt vevő 76 képviselő közül.
Robert Fico miniszterelnök egy közösségi médiás bejegyzésében beszámolt arról, hogy a határozat elfogadásáról tájékoztatta António Costát, az Európai Tanács elnökét, és arról a kezdeményezéséről is tájékoztatta, hogy népszavazást akar kiíratni az Oroszország elleni szankciók elutasításáról.
Az ország jelenleg főként a Török Áramlat vezetéken, Magyarország közvetítésével jut orosz gázhoz, de más útvonalakon is be kell szereznie gázt a kereslet kielégítésére, ahol a szállítási költségek magasak.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Irán nem adja meg magát, Trump még nem döntött az amerikai beavatkozásról – Híreink a közel-keleti konfliktusról csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Beavatkozik-e Amerika a közel-keleti konfliktusba? – Állítólag egyetlen dologra vár Trump
Források szerint még nem döntött.
Gigantikus üzlet szivárgott ki Amerikából: eladták a Los Angeles Lakerst
A csapat értéke 10 milliárd dollár lehet.
Legyél a Portfolio podcast rovatának új vezetője!
Ha szeretnél a magyar gazdasági közbeszédre valódi hatással lenni, itt a lehetőség!
Bármelyik pillanatban háborúba léphet Amerika, döntött a Fed - Mi történt a piacokon?
Aggódva figyelnek a befeketők.
Irán nem hajlandó kapitulálni, Amerika bármikor beszállhat a háborúba - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
Trump: Izrael jól halad, még nem hoztam meg a végső döntést
Teherán már közel járt az atomfegyverhez.
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap

Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)
Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen