
Tragikus jelenetek a világhírű sóbányában
Május végén kezdtek el hírek érkezni arról, hogy a Kárpátok keleti felén leesett jelentős mennyiségű csapadék több patak megáradásához vezetett a Székelyföldön található, világhírű parajdi sóbánya környezetében, amelyek közül több is kilépett a medréből.
A megduzzadó Korond-patak vize átszakította a földfelszínt és egy hatalmas nyíláson keresztül megállíthatatlanul hömpölygött a világhírű sóbányába.
A problémáról korábban is tudtak, május eleje óta zárva tartott a látogatóközpont, mivel akkor derült ki, hogy szivárog a víz a bányába.
A helyi hatóságok igyekeztek megfékezni a bánya összeomlásával fenyegető víztömeget, azonban később világossá vált, hogy nem fogják tudni a felszín alatt létesített gátakkal elkerülni a katasztrófát. A védekezést biztosító dolgozóknak múlt hét pénteken el kellett hagyniuk a bánya járatait, ugyanis a rengeteg víz lassan teljesen feltöltötte a létesítményt, teljes összeomlással fenyegetve.
A legfrissebb hírek szerint a bánya környezetében a talaj is elkezdett besüppedni és egyre több kráter jelenik meg a területen, a településen pedig már a legrosszabbra készülnek:
egy esetleges szökőár kialakulására, amely életveszélyes a helyi lakosság számára.
A helyzet miatt a környék ivóvízkészleteibe szivárgó só már több tízezer ember ivóvízellátását is veszélybe sodorta.
Mindenki lélegzetvisszafojtva figyeli Parajdot
Korábbi írásunkban már részletesen bemutattuk a Google Trends alapjait, a Google Trends használatának főbb tudnivalóit, és összefoglaltuk, pontosan hogyan kell értelmezni a Google Trends grafikonjainak adatait, és a program "Jelenleg felkapott" aloldalát ahhoz, hogy megtudjuk, mik a legnépszerűbb témák, hírek a világban és Magyarországon.
A Google Trends segítségével nemrég megnéztük, hogy Donald Trump katari uralkodócsaládtól kapott elképesztő értékű ajándéka mennyire befolyásolta a kereséseket, valamint azt, hogyan alakította a kereséseket a Trump-adminisztráció és a világ egyik legrangosabb oktatási intézményének számító Harvard Egyetem közötti csörte. Legutóbbi cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy az elképesztő fordulatokat hozó romániai elnökválasztás mennyire foglalkoztatta az embereket a Google-ben.
A parajdi események Magyarországon kivételesen nagy figyelmet kaptak, ugyanis a sóbánya Székelyföld egyik fontos turistahelyének számít. A Google Trends leginkább felkapott témákat mutató felületén nézve,
az elmúlt héten Magyarországon a parajdi sóbánya generálta a legtöbb Google-keresést.

A többi európai országban nem került fel a legfelkapottabb témák listájára a bánya, sőt,
Romániában sem ez volt a legnagyobb érdeklődést kiváltó ügy az elmúlt hét napban.

A Google Trends adatai alapján azonban látható, hogy az elmúlt 20 évben messze most generálta a legtöbb keresést Romániában Parajd települése.

Az elmúlt 30 napban Romániában nem meglepő módon leginkább Parajdon és a bánya vonzáskörzetében található, leginkább magyarlakta településeken - többek között Pálpatakán, Szovátán és Farkaslakán - volt a legmagasabb az érdeklődés az események iránt.

A keresési intenzitás akkor is jelentősnek tűnik Romániában, ha a nemrégiben lezajlott romániai elnökválasztást megnyerő Nicușor Dan iránti érdeklődéssel hasonlítjuk össze. Ugyan a választás alatt nagyon megugrott a volt bukaresti polgármesterrel kapcsolatos keresések száma, az elmúlt időszakban a parajdi sóbánya jobban megmozgatta a romániai internetezőket.

Ha térképen nézzük meg a bánya iránti érdeklődést világszerte, láthatóan a kelet-közép-európai régióban volt a legnagyobb az érdeklődés.
Világszinten arányaiban Magyarországon volt a legerősebb az érdeklődés, hazánkat pedig Románia és Moldova követi.
A keresési intenzitás tekintetében soron következő Szlovákiában és Ausztriában már jóval alacsonyabb volt az érdeklődés.

Egy érdekes összefüggés is kiderül a Google Trends adataiból. Mint az tudott, a parajdi sóbánya nemcsak turistalátványosságnak számít: az itt kibányászott, jótékony hatású és kiváló minőségű sót világszerte exportálják. A sóbányáról érkező rossz hírek hatására a parajdi só több üzletben is hiánycikk lett hazánkban. Valószínűleg ennek következményeként
a Konyhasó témaköre iránti érdeklődés olyan meredeken megugrott Magyarországon, amelyre az elmúlt öt évben egyáltalán nem volt példa.

Ez a tartalom a Google-lel való fizetett partnerség része, a Google Trends népszerűsítésére.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Haáz Sándor
Változóban Trump hozzáállása, lecsapna Irán atomlétesítményeire - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden
Összehívta nemzetbiztonsági csapatát a műveleti központban az amerikai elnök.
Véget ért a vizsgálat: kiderült, hogy ki volt a spanyol áramszünet felelőse
Nem kell messze menni.
Trump megfenyegette Iránt - Lefordultak a világ tőzsdéi
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
Amerika is belépne a háborúba Irán ellen? - Esik tovább a forint
404 fölé ment az euró-forint árfolyama.
Kombinált támadás érte Ukrajnát, lövik az oroszok a fővárost - Keddi híreink az ukrajnai háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Aranylázban a jegybankok, és a vásárlásoknak még nincs vége
Egyre inkább háttérbe szorul a dollár.
Az amerikai hadsereg már készül Trump Iránnal kapcsolatos döntésére
Már nem kizárt már az USA bevonódása az Irán elleni háborúba.
Halálos balesetek miatt Citroeneket vonnak ki a forgalomból Franciaországban
A légzsákokkal van probléma.
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen