
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a román kormány területi megbízottja a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy nagy teljesítményű szivattyúkkal próbálják orvosolni a helyzetet. Arról is beszámolt, hogy a csütörtökön hajnalban történt kisebb beomlások nem jelentenek újabb veszélyt a lakosságra, de a korábban hozott óvintézkedések továbbra is érvényben maradnak.
Nicolae Sebastian Soltuz, az Országos Sóipari Társaság (Salrom) fejlesztési igazgatója arról beszélt, hogy a Korond-patak elterelésének munkálatai az ütemterv szerint zajlanak.
Bogdan Stetco gazdasági államtitkár bejelentette, hogy a turizmusban érdekelt helyi cégek június 30-ától nyújthatják be kéréseiket a román kormány által biztosított támogatásra.
Luci Ervin, a román vízügyi hatóság műszaki igazgatója elmondta: a Korond-patak vízének reggel megemelkedett sókoncentrációja csökkenőben van. Tájékoztatása szerint az első sós árhullám elérte a Marost Soborsinnál (Savarsin) és a Hidroelectrica vállalat vízerőműveiből kibocsátott édesvízzel hígítják, hogy a nagy sókoncentráció ne jusson túl az országhatáron. Közölte, hogy az éppen aktuális helyzetről naponta kétszer magyarországi kollégáikat is tájékoztatják.
Arról is beszélt, hogy csütörtökön megpróbálják beüzemelni a dicsőszentmártoni víztisztító állomást, hogy legalább a háztartási vizet biztosítani tudják a Kis-Küküllő mentén a sószennyezés miatt vízgondokkal küzdő településeknek.
A Maros megyei vészhelyzeti bizottság csütörtöki tájékoztatása szerint
a Kis-Küküllőn a halpusztulás mellett hódpusztulást is észlelt a környezetvédelmi szakemberek.
A folyóban nem látni élő halakat, és bár a vízfelszínen nem lebegnek haltetemek, a meder alján, az iszapban ott vannak. A növényzeten nem látni a sószennyezés jeleit, de a hosszú távú szennyezés ezt is elpusztíthatja. Naponta érkeznek hozzájuk bejelentések elpusztult hódokról is.
Meglátásuk szerint az élővilág természetes regenerációja a mellékpatakokban lenne lehetséges, de Erdőszentgyörgy alatt kevés van, nyáron kicsi a vízhozamuk. A vízügyi igazgatóság naponta kétszer vesz vízmintákat a folyó négy szakaszán.
Dicsőszentmárton, Ádámos, Szászbogács és Vámosgálfalva térségében továbbra is folyik a vízosztás 73 ponton tíz megye vészhelyzeti felügyelőségeinek segítésével. Az elmúlt 24 órában 1,225 millió liter vizet osztottak ki, amelyből 581 ezer liter ivóvíz volt.
A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét, a légúti betegségek kezelésére és látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is. A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Kiss Gábor
A közel-keleti konfliktus árnyékában vegyesen zártak az amerikai tőzsdék
Nem volt határozott irány.
Donald Trump bevallotta: óriásit tévedett a kémfőnöke Iránnal kapcsolatban
Trump szerint Európa nem tud segíteni az iráni-izraeli konfliktusban.
Trump bemondta, mely országokkal kötheti meg az USA a következő kereskedelmi megállapodásokat
Optimistán nyilatkozott.
Irán egyetlen dologban hajthatatlan, de kész tárgyalni minden fontosabb kérdésről
Az egész régió rendkívül kritikus helyzetben van.
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
- Megdöbbentő igazság derült ki az inflációról: nem az árrés okozta a nagy drágulást
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.